Keresés
  • dr. Jablonkay István

Ősi erődvonal végpontja a Mátyás-domb

Dr. Jablonkay István többrészes publikációjának első része. A Solymári Hírmondóban megjelent cikkében a várdomb történetének áttekintésével, illetve a középkor előtti történetiséggel foglalkozik. Solymári Hírmondó - 1995. február



Mielőtt középkori várunk történetének vizsgálatához fognánk, nézzük meg, hogy miről tájékoztatnak a Mátyás-domb előtörténetéről szóló kutatások, tanul mány ok. Dr. Valkó Arisztid, a várunk fel tárója több szakfolyóiratban és tanulmányban számolt be várhegyi kutatásaival kapcso latos eredményeiről és a vár történetéről, érintve a leletek alapján bizonyított töb bezer éves múltat. Feld István az91-ll-es második ásatást 1973-tól vezető kutatója szakdolgozatában ad képet a rég múlt idők eseményeinek sorrendjéről, amik közvetlen a dombhoz fűződnek, de kitekint a közvetlen környék, a váralja történetére is. Az tudott, hogy Solymár mai felszínének kialakításában döntő szerepet játszottak a hegyképződés, kéregmozgás és ezek velejárójaként a nagy törések kie melkedések, süllyedések.


A negyedkori löszhullás a pilisi medencét tekintélyes vastagságú takaróval borította, de a korábbi törésvonalak árkait nem tüntette el teljesen, így az erózió alakította me drek a törésvonalak rendszerét követik. Az első nagy törésvonal az Aranypatak völgye Vörösvárról indul és vize Aquin-cumnál éri el a Dunát. A másik nagy törésvonal az előbbire merőleges, a hidegkúti medence vizeit hozza a Kerámia gyárig, ahol felveszi a Felső-Jegenye völgy vizét és innen észak felé fordulva az Alsó-Jegenye völgyön át éri el a Mátyásdombot. Itt csatlakozik hozzá az Aranypatak völgyével párhuzamos törés fölötti eróziós árokban haladó Solymár patak a Vár-hegy alatti torko latáig, majd a két patak egyesült vize pár száz méterrel alább az Aranypatakba öm lik. Az eddigieket azért kell részletezni, mert a Mátyás-domb környezete szolgál tatta ősidők óta az emberi település számára a legkedvezőbb feltételeket. Nem véletlen, hogy a mindenkori Solymár településmagja a Mátyás-domb, térsége pedig a Bronzkortól kezdődően a római és középkori magyarok idején a Káposztás-dülő volt. Ez a széltől védett lakóhely csak akkor vált mezőgazdasági területté, amikor a török alatt kihalt község helyett az újratelepülő, az újonnan megszabott ut carend szerint nyugati és déli irányban kezdett terjeszkedni.


Visszatérve a Mátyás-domb védelmi jelentőségére, azt mind a Valkó-féle első, mind az OMF közreműködésével irányított második szakaszában Feld István vezetésével folyó második ásatás most már gazdag leletanyaggal igazolja. A Bronzkortól kezdődően a domb védelméül szolgált a rajta és alatta lakó népeknek. Azt, hogy a rómaiak idejében volt élet Solymáron, már több lelet igazolta, de csak feltételezés volt, hogy annak helye kedvező adottságai miatt a Káposztás-dülő le hetett, mígnem a római temető feltárása végén Dr. Kocztur Éva próbaásatást vég zett a Káposztás-dűlőben, és ott, a felszín közelében kőfalmaradványokat, tetőcse répdarabokat, edénytöredékeket talált többek között. A mészkőből faragott siremlék-töredékek, amelyeket dr. Valkó Arisztid őrzött, Kelet-Solymár térségéből kerültek elő /népi nevén: Mitteteilung, Steinriegel, Waldacker, Weingartshőhe/. Innen szán tották ki 1970-ben a Vivianus síremléket is, akár korábban a kétoroszlános sztélét, amely a Magyar Nemzeti Múzeum régészei szerint egy kis sírkert kapudísze lehetett.


Az említettek mellett innen szár mazott az oltárkő, az Attis szobor, a trapéz alakú cippus, ami a módosabb rómaiak temetkezésének bizonyítéka. Ezidőből való még az a szarkofág darab, amelyet a hetvenes években találtam, s amely ma már a Helytörténeti Gyűjteményben talál ható csakúgy, mint a helybeli mondával övezett szobortalapzat, amely 200 éve került a faluba. Kelet-Solymár római betelepültségét mutatja az a szarkofágfedél is, amelyből egy solymári kőfaragó 1882-ben kútkávát faragott. 1973-ban, amikor egy alkalom mal felkeresett Horler Miklós úr, az OMF tervezési osztályának vezetője, hogy együtt menjünk ki a várhegyi ásatáshoz, az egyik ház kútjánál megállva belepillan tott, és meglepődve így szólt" Nicsak, ez római"! így derült ki, hogy az egyik kútkáva-darab római szarkofágfedőből volt átfaragva. Amikor a kutat betömték, a kávadarabot behozattam a Gyűjteménybe.


Az eltelt két és fél évszázad alatt sok követ hordhattak el a földekről az épít kezésekhez. A leletek más része a Várhegy szom szédságából való, mint a darabokra tört gyümölcskosár diszű római síremlék. A Kelet-Solymár térség Rozália téglagyár feletti sarkában 1971 nyarán találtam arra az erdőben álló, terméskővel kibélelt kútra, amely a közelebb álló római házakat elláthatta ivóvízzel. Arról viszont nincs adatunk, hogy a solymári Várhegyet megfigyelőpontként, vagy más célra hasznosították e a rómaiak. Az eddigiekben szó esett a Várhegy korai időkben betöltött védelmi szerepéről, szó esett arról, hogy a módo sabb rómaiak Kelet-Solymár területén laktak /?/, de biztosan temetkeztek /min- den kő emlékmű mészkőből készült/. Ar ról is szó eselt, hogy a Várhegy a rómaiak idejében veszített korábbi jelentőségéből, de mi volt akkor a domb tövében?


Egy májusi első vasárnap délutánja. 1970-t irtunk akkor, mikor az előző napokban híre járta, hogy az építendő cserép gyár területén folyó földmunkák nagyszámú edénytöredéket sőt teljesen épeket is felszínre hoztak. A földgyaluk által kivetett kerámiák pedig alkalmas he lyen cseréltek gazdát a megtalálótól a szeszesitalt árusítóhoz vezető úton. Lássuk hát a medvét! Hogy is áll a mende-monda? Az említett vasárnapon délután három órakor útnak eredtünk a helyszín felé, természetesen utunk először Dr. Valkó Arisztidhoz vezetett /aki a solymári várat már negyven évvel koráb ban feltárta/, aki maga is hallott a nagyarányú kallódásokról és kimenve a helyszínre ott próbaásást kezdtünk, ami eredményes volt. Magam egy kisebb, míg Valkó dr. és Dér László egy nagyobb urnát ásott ki. Következmény: a leletek figyel met érdemeltek és egy héten belül felvonult a Magyar Nemzeti Múzeum és megkezdődött a "solymári római temető" feltárása. leletmentő ásatás két szezonban folyt és a cserépgyár egész Vterületére kiterjedt.



A feltárt sírok kb. 70%-a hamvasztásos, vagyis urnás, a többi hagyományos csontvázas temetkezés volt. Feltehetően az elrómaiasodott kelták temetője volt, csak néhány kiemelkedő lelettel, mint amiről Dr. Kocztur Éva ásatásvezető külön tanulmányban adott leírást. Az ap plikált díszű mázas csésze az ásatás kie melkedő darabja volt. Az ásatást Dr. Soproni Sándor az ELTE római koros tanszékének pro fesszora is megszemlélte. Az ásatásban magam is részt vettem Sándor fiammal együtt. A sajtó is írt róla szokásos nagyzolással: Solymáron feltárták Pan nónia legnagyobb római temetőjét. Túlzás, de a dokumentálás Solymár történetének igen jelentős fehér foltját tün tette el. Ugyanezekben a napokban került kiszántásra a Viviarrus kő, mely ha meg találója többi solymárihoz hasonlóan beadja a bizonyos védettséget élvező Valkó-gyűjteménybe, máig is itt lehetne Solymáron. A kérések, figyelmeztetések hiábavalók voltak, a kő a Nemzeti Múzeumé lett.

0 megtekintés0 hozzászólás