Keresés
  • Tamás Milbich

A solymári „El Camino” kompánia

"Ha Egerben, Diósgyőrött, Cseszneken, vagy Sümegen járunk a várjátékok alkalmával, talán senki sem lepődig meg azon, ha középkori ruházatban járkáló asszonyok, állig felvértezett pajzsos-kardos férfiak kóborolnak a tömegben. Ha azonban valahol Solymár és Visegrád között hétköznap egy mezőn bukkan fel egy kisebb csoport, mindenestül középkori öltözetben és felszereléssel, nos azon már talán elkerekedne a szemünk. A középkori zarándoklatok ihlették a solymári Jávor Csabát és családját, hogy visszautazzanak a középkori múltba, hogy élményeket szerezzenek egy olyan korból, amiben ma már csak a bátrak és az elszántak képesek valódi tapasztalathoz jutni."


(A cikk hangos változata ide kattintva meghallgatható)



Induláskor a solymári várdomb alatt

- Egy kicsit beszélj nekünk légyszíves arról, hogy mi a Compania. Honnan a név?

A Compania nevet nem én adtam, hanem Magyar Attila Tyrker, aki az Emese várispánság alapítója, létrehozója. Ő tervezte a csapat logóját is. Az Emese várispánság lényegében egy történelmi tematikájú skanzen Szigethalmon. A szakterületük a honfoglalás és az államalapítás kora. Vannak korismereti találkozóik, ahol a történelmi életmódrekonstrukcióval foglalkozó csapatok összejönnek. Mi ebbe csöppentünk bele a vikingmániás Peti fiam által. Hallottuk ugyanis, hogy ott van lehetőség viking hajóval hajókázni. Elmentünk és ebből most már nyolc éve tartó barátság lett Attiláékkal, meg az Emese várispánsággal. Rögtön csatlakoztunk a várnéphez, mint a téma iránt érdeklődő emberek.


- Mit jelent az, hogy „történelmi életmód rekonstrukció”?

A történelmi életmód rekonstrukció gyakorlatilag arról szól, hogy a régészeti, kísérleti régészeti kutatások eredményeit felhasználva megpróbáljuk megélni a középkort. Nem csak egy-egy szűk területre koncentrálunk, például, hogy hogyan vívtak a szablyával, vagy milyen volt a szablya markolat, vagy hogyan használták az íjat, vagy hogyan készítették az íjat, hanem megpróbálunk egy élethelyzetet is megélni és kipróbálni. Benne mindazokat a dolgokat, amikről a szakirodalom szól. Kipróbálni például, hogy tényleg használható-e a bőrkulacs, hogy működik-e a levegővel felfújt bőrtömlő, hogy lehet-e vele úszni, hogy milyen lóhátról nyilazni, hogy milyen egy számszeríjat elkészíteni és kilőni. Mi mindezt egy élethelyzetbe helyezzük és kipróbáljuk. Csinálunk hadi tábort sátrakkal és csatákat vívunk. Nyilván nem lesz olyan, mint egy igazi, mert hálistennek vér nem folyik, de valamilyen szinten megpróbáljuk megélni a középkort és igyekszünk mindezt tudományos eredményekre alapozni. Ettől lesz jó egy ilyen csapat, ez a garancia arra, hogy nem megy el a fantasy irányába, hanem alá tudja támasztani tudományos eredményekkel, hogy mit miért csinál.


Solymár határában

- Jól értem, akkor ez tehát nem más, mint korhűségre és életérzésre alapozott hagyományőrzés?

Így van, pontosan. De az életmód rekonstrukcióba azért nagyon sok minden belefér még ezen kívül. Vannak csapatok például, akik kifejezetten a kézművességre szakosodtak, és azon belül is mondjuk az íjkészítésre. Vannak, akik a lakomákra, a receptekre és a főzésre. Vannak olyanok, akik kifejezetten a haditornával foglalkoznak és ez a fő profiljuk. De ez közben kiegészül egyéb mással is, hiszen ha táborozni kell, akkor szükség van tábori felszerelésre, evőeszközre, tányérokra, bográcsra, stb., és mindezt korhűen!

Mi csatlakoztunk az Emese várispánság várnépéhez, ami egy kb. 20 fős kemény magot jelent, kiegészülve további nagyjából 20 fővel, tehát ha mindenkit megmozgatunk, akkor az egy 40 fős társaságot tesz ki. Az Emese várispánság ezzel a lelkes csapattal vállal középkori „vásárokat”, rendezvényeket. A Kolozsvári Magyar Napok rendszeres résztvevői vagyunk, egy időben a Székesfehérvári Királyi Napokra is rendszeresen jártunk. Ilyenkor lehet kézműveskedni, van ötvös bemutató, hangszersimogató, papírmerítés, kovácsolás, kötélverés, nemezelés és mindenféle más középkori tevékenység. A Compania úgy alakult meg, hogy felmerült az igény arra, hogy nyitni kellene a reneszánsz kor felé. Kolozsváron például kifejezetten az volt a kérés, hogy a Mátyás kultuszra tekintettel a 15. századot jelenítsük meg. Nekünk a Solymári vár miatt a 14. század vége, 15. század eleje volt az álmunk. A várispánságon belül az ezzel a korszakkal foglalkozó csapatnak lett a neve „Compania”, utalva a középkoriban általános latinságra.


Rövid pihenő a Háziréti-tó felé

- Mi a célkitűzésetek, miért jöttetek létre igazából?

A családunk részéről az volt a célunk, hogy a solymári várhoz kapcsolódjunk valamilyen módon. A vár a 14.-15 század fordulója körül épült, ebből indultunk ki. Amikor az Emese Várispánsághoz kapcsolódtunk, szerettük volna, ha a rendezvényeken a mi általunk favorizált korszakot is képviselni tudnánk. Ennek a Compania még egy kicsit az elején jár. Vannak nagyon jó hírű, nagynevű csapatok, akik ezzel a korszakkal foglalkoznak. Az is általános, hogy az emberek több csoportnak is a tagjai, korszaktól függően, hogy kinek mi a dilije. A csapatok általában abból tartják fent magukat, hogy bevállalnak középkori témájú rendezvényeket. Nekünk egy kicsit más szempontunk is van: szeretnénk néha a magunk kedvére is középkort “játszani”, és ezzel a 14. századhoz és a solymári várhoz szeretnénk kapcsolódni.


A Holdvilág-árokban

- Akkor talán ezért van az, hogy ennek a bizonyos utazásnak a kezdőpontja éppen a solymári vár, a végpontja pedig a visegrádi vár?

Az első felállás az volt, hogy a várispánság népének merészebb tagjaival csináltunk hajótúrákat. Volt egy a szívemnek nagyon kedves, ikonikus túra, amit sikerült márciusra időzíteni, amikor az időjárás is kellően barátságtalan. Három nap alatt körbehajóztuk 10. századi felszereléssel a Csepel-szigetet. Ez nagyon nagy élmény volt, teljesen őrültek voltunk: szemerkélő esőben eveztünk napi 10 órákat, sárban ágyaztunk megmagunknak és próbáltunk a nedves nádból tüzet csiholni, hiszen természetesen gyufát nem használhattunk, mert a 10. századot próbáljuk megélni! Akkor bennem felmerült, hogy ezt meg kellene ismételni lóháton is. Ez sajnos azóta sem valósult meg.


Aztán elkezdtem utána járni ennek a témának. Feltűnt, hogy a legtöbb forrásban a kora reneszánsz és a reneszánsz idejében a zarándoklatokat emlegetik. Borzasztó nagy divat volt akkoriban! Nagyjából hatévente több ezer fős csoportok indultak Magyarországról Aachenbe, ahol egy Szent Imre kápolna található. Az sejthető, hogy Aachen nem a szomszédban van, ezer-párszáz kilométer innen. Nekiindultak a jobbágytól a zselléren át a főnemességig, együtt mentek zarándoklatra a társadalom minden rétegébe tartozó emberek. Ez nekem annyira becsípődött, hogy elkezdtem tervezgetni.Mivel itt megy át Solymáron a Mária zarándoklat útvonala, el kellene menni Mariazellbe, középkori felszereléssel! De hát ez nem úgy van, hogy kapásból legyaloglunk 250 km-t, erre azért rá kell készülni, ki kell próbálni a felszerelést. Ők nyilván tudták, hogy mit miért csinálnak, tudták, hogy milyen felszerelés szükséges egy ilyen útra. Ma egy túrabakanccsal és egy hátizsákkal én is meg tudom oldani, de az ő felszerelésük kellett, amit nekik kellett cipelni, és azzal nem biztos, hogy boldogulnék! Mint ahogyan ezt be is bizonyította a visegrádi túra…


Kimerülve...

Aztán elkezdtem ezügyben szervezkedni. Van egy középkori zenekarunk, a Corvus Albus

(Fehér Holló) Zenekar. Tavaly jött egy felkérés a visegrádi palotajátékok szervezőitől, hogy menjünk oda zenélni. Kitaláltam, hogy mivel a haveromnak van egy csacsija, felmálházzuk, és azzal gyalogolunk át Visegrádra. Ám éppen akkor a Covid-19 miatt törölték a palotajátékokat. Az igény viszont megmaradt. Idén az volt a felvetés, hogy akár lesz pandémia, akár nem, akár lesz rendezvény, akár nem, át fogunk menni! Sajnos a csacsi közben törlődött a történetből, mert az ottani elhelyezés problémákba ütközött. Meghirdettük a várnépnek is, hogy aki akar, az csatlakozzon! Végül Magyar Attila barátom és a fia, Marci jöttek el, velük együtt öten indultunk neki ennek a túrának. Az alaphelyzet, amit elképzeltük magunk elé, nem a zarándoklat lett, hanem a visegrádi királytalálkozó. A háttértörténetünk szerint Visegrádon történik valami nagy esemény és erre innen Solymárról a népek el akarnak menni, hogy megnézzék.


Beszéljünk egy kicsit a tapasztalatokról. Ha jól értettem, középkori eszközökkel indultatok el. Semmilyen modern vagy újkori felszerelést nem vittetek magatokkal? Ez kilométerben mennyi?

A turista útvonaltervező szerint 29,8 km a solymári vártól a visegrádi palotáig. Az egyik tapasztalat az volt, hogy a turistatérképnek és tervező programnak nem sok köze van a valósághoz. Olyan útvonalakat ajánlott fel, amik nem léteznek, ellenben meglévő útvonalak meg nincsenek rajta. Nagyon hasznos lett volna egy iránytű, ami persze nem volt nálunk! Teszem hozzá: nagyon szép dolog a középkor, de azért vannak a modern kornak olyan vívmányai, amikről nem mondunk le! Biztonsági okokból természetesen vittünk mobiltelefont, hogy ha bármilyen gond van, azonnal segítséget tudjunk hívni. Mindenben, amiben lehet, a középkorra hagyatkoztunk, de fogkefe, fogkrém azért volt nálunk. Például hátizsák helyett hátikosarat vittünk, a ruházatunk nyilván középkori divat volt. A sátraink is középkori mintájúak, egyszerűek voltak. Így indultunk el.


Első este a Lajos-forrásnál

A másik tapasztalat, hogy egy kicsit túlbecsültük a képességeinket. Azt gondoltam, hogy ez a távolság két napra elosztva bőventeljesíthető. Azért csináltunk egy próbát is: télen, karácsony környékén Pilisborosjenőn. A teljesítménytúra-szerű Kevély-körözésen gyakoroltunk, amit ultrasportolók szerveznek, jótékonysági megmozdulás. Egy kör, kb. hét és fél kilométer. Ők megcsináltak 24 kört 24 óra alatt, de mi megelégedtünk egy körrel is középkori felszereléssel, és legalább ki tudtuk próbálni az eszközeinket, megtudtuk, hogy ez a része működőképes. A harmadik tapasztalat, hogy túl sok holmit vittünk magunkkal. A hátikosár bizony nem hátizsák! Nem ergonomikus, dörzsöli a vállakat, kemény, veri a derekát az embernek. Egy egész álló nap aztán ki is dörzsöli az ember hátát, ami kisebesedik! Tényleg minimálisra kell csökkenteni a felszerelést! Sok olyan holmit vittünk magunkkal, amit nem kellett volna, de ezt előre nem tudhattuk. Ez menet közben derült ki.


És még egy tanulság: a fizikai kondició helyes felmérése. A középkori feljegyzésekből kiderül, hogy a hadseregek napi 20-25 km-t tudtak megtenni. A korabeli katonák egy mai tengerészgyalogos edzettségével értek fel, nagyjából ugyanazt a súlyt is cipelték, amikor tetőtől talpig páncélban voltak a fegyverzettel és a felszereléssel együtt. Egy mai elit katonáról beszélünk, teljes felszereléssel ők is ugyanennyit tudnak megtenni és az nagyon sok! A néptáncnak köszönhetően viszonylag jó kondiban vagyok, de meg sem közelítem egy élsportoló vagy egy katona edzettségét! Mi az eltévedésekkel együtt nagyjából egy huszast tettünk meg naponta, és soha a fizikai teljesítőképességem határára ennyire nem értem, mint most! Volt olyan szakasza az útnak, ahol számolnom kellett a lépéseket. „Újabb 30 lépés, most megállhatok egy fél percre pihenni és aztán megint 30 lépés, aztán megint megállhatok…” így, szinte lépésenként pihenve tettem meg nagyjából másfél kilométert.


Pilisszentlászló és Visegrád között

- Kicsit olyan érzésem van, hogy ez egy aszketikus zarándoklat volt akkor, egyfajta El Camino.

Abszolút! A lelki oldala nagyon érdekes a történetnek. Van egy lovas ember, Csepin Péter, aki több ezer kilométeres lovastúrákat csinált meg Európában. Az első túrája, ha jól emlékszem az volt, hogy Portugáliába ment szamárháton, innen Magyarországról. Ő mondta, hogy amikor az ember 1000 kilométereket üldögél lóháton, - nem autóval és nem kerékpárral és nem motorral -, akkor van az embernek „lélek jelenléte”, a kifejezés eredeti, legszorosabb értelmében . És ez így van! Egészen más dimenziói vannak egy útnak, amikor beülök az autóba és átszaladok Csobánkára, meg amikor át kell gyalogolni! Pedig az itt van a szomszédban! Autóval fél óra, de nekünk egy fél napba tellett gyalog átérni. Ezek egészen más dimenziók. Ilyenkor kinyílik az embernek az elméje és a lelke. Amikor a Lajos-forrás felé vezető kaptatón mész és 30 lépésenként meg kell állni, az egy másfajta lelki történés. És igen: benne van az aszketizmus is. Gondolkodtam rajta, hogy mennyire hülyék vagyunk! Más ember üldögél a tengerparton és semmit nem csinál. De én ezt nem tudom elképzelni magamról! Teszem hozzá, hogy most azért óvatosabban indulnék neki ennek a túrának is. Az útnak voltak olyan pillanatai, amik nagyon megterhelők voltak, de mégis nagyon örülök, hogy megcsináltuk! Borzasztó nagy élmény volt, újra nekivágnék, ha elsőre csinálnám. Másodszor már nem biztos, mert annál azért ez sokkal keményebb volt!


- Talán minden zarándoklat valóban vallásos élmény volt a régieknek, igaz?

Így van, szakrális élmény. Egyrészt csodálatos tájakon jártunk. Végigmentünk a Holdvilág árkon, utána át a Visegrádi-hegységen.Gyönyörű volt! Olyan helyeken jártunk, hogy elképesztő! Nagyon szépek voltak a vízesések, a patakok, a források!. A természetközeliség már önmagában terápiás hatású. Ott töltöttük az éjszakát a Lajos-forrásnál a tisztáson. A szabad ég alatt aludtunk, vaddisznók legeltek tőlünk 20 méterre éjszaka. Olyan élményeink voltak, hogy elképesztő, és ehhez a sok szép csodálatos élményhez társul a fizikai fájdalom, a kimerültség. Megéltük azt az élményt, hogy a lábunk alá ment az út! Mint Tolkien Hobbitjában! Amikor már a fájdalmon is túllépsz, és nem gondolkodsz rajta, csak mész és mész és mész... És aztán elérni a végcélt, megérkezni valahova! Nem feltétlenül az a lényeg, hogy hova, hanem a megérkezés tudata a lényeg! Hogy teljesítettél valamit és elérted a végcélt!


Visegrádra érve

- Mi a végső konklúzió ezzel kapcsolatban, ha ezt össze tudod foglalni pár mondatban?

Mindenképpen ki kell próbálni! Ha még egyszer nekiindulnék, akkor azért hallgatnék Attilára, aki az El Camino-t részben teljesítette. Ő előre megmondta, hogy szerinte ez két napra elosztva kicsit húzós lesz. Mindenképpen egy kicsit rövidebbre venném a szakaszokat. Valószínűleg fogunk még ilyet csinálni, de nem így és nem ekkora etapokkal. A néptáncban, néphagyományban is mindig az érdekelt, hogy mi az, ami a modern korban megélhető belőle. A történelmi életmódrekonstrukcióban is ez hajt, és például a zarándoklat ilyen! Ami egyébként manapság divatos lett! Nézegettem, keresgéltem videókat meg blogokat, hogy hogyan csinálják ezt a műfajt más csapatok. Divat lett, hogy a középkorozós vagy római koros csapatok nekiindulnak és letesztelik magukat. Nagyon büszkék vagyunk Katica lányunkra, hogy ezt végigcsinálta velünk! 15 éves létére mosolyogva, zokszó nélkül, kosárral a hátán, középkori ruhában végigjárta! (A fiaink sajnos nem tudtak velünk jönni, más programjuk volt). Az is nagyon jó volt, hogy nem csak családilag voltunk ott, hanem velünk voltak a barátaink is.Ez nagyon nagy erőt adott. Lehet, hogy feladtuk volna korábban, ha csak hármasban megyünk. Erőt merítettünk egymásból, és ez fontos volt! Gondolom, hogy a középkorban is így működhetett. Fontos az a tudat, hogy a többiekkel együtt zarándokolunk!


A szerkesztett változatot készítette: Milbich Tamás

Fotó: Jávor Csaba

Rádiós változat: Horváth Imre

381 megtekintés0 hozzászólás