Keresés
  • Valkó Arisztid

A vadászkastély feltárása és a régészeti leletek

Valkó Arisztid részletesebb elemzése a solymári várban talált korai leletekről, illetve a kutató további elképzeléseinek ismertetője. (Különlenyomat a Magyar Mezőgazdasági Múzeum 1967 - 1968 évi Közleményeiből. Megjelent Seres István: Adalékok és emlékiratok Solymár Nagyközség történetéhez című könyvében.)


Fővárosunk határában fekvő solymári Várhegyen a második világháborút megelőző évtizedben megkezdett, de befejezetlenül maradt régészeti kutató munkálatok során, egy négyzet alakú 7x7 m terjedelmű palotának romrésze került napvilágra. A kőből és égetett téglából épült, gótikus és reneszánsz faragványokkal díszített épület emeletes volt, melynek földszinti része négy helyiségre tagolódott. Ebben két nagyobb termet és két kisebb helyiséget lehet megkülönböztetni. A nagyobb terem valószínűleg a kastély lovagterme volt, csúcsíves bejárata még a feltárás idejében eléggé ép volt. A palota emeleti részéből a helyiségbe temetődtek a lezuhant berendezési tárgyak, kandallók darabjai, faragványok és olyan leletek, amelyeket a tűz pusztított el, de teljesen nem semmisültek meg. A tárgyakra előbb törmelék, majd folyvást vastagabb földtakaró nehezedett. Az ásatás a falak mentében és azok között folyt. Célunk az őskori település és az épületrendszer teljes feltárása volt. Ezt követően a vadászkastély romjainak konzerválására került volna sor. Munkálatainkat a második világháború szakította félbe.



A XVI. század jeles térképészének, Lázius Farkasnak egyik térképén, mely Oberhummer - Wieser művében jelent meg, erősen torzítva megtaláljuk Solymárvár legkorábbi ábrázolását. A metszeten torony, palota és külső védőfal látható “Salmar" “Salva" felirattal. A térkép a magyarországi hadszínteret mutatja be az 1556. évröl. 14 Feltűnő, hogy Lázius még ennek a kis vadászkastélynak is milyen jelentőséget tulajdonit a nagyobb erődítmények láncolatában, amikor a török előnyomulása folytán, egyre szélesebb területsáv válik állandó hadszíntérré. A török hódoltság alatt felégetett kastély maradványait a XVIII. század elején az újonnan települt rác, majd sváb lakosság építkezéseihez elhordta, s csupán a földben nyugvó alapfalak, körülbelül 3 méter magasságig, valamint az ezek közé temetődött régészeti emlékek vészelték át viszonylag háborítatlanul - az uralkodói parancsra elrendelt rombolást. A leletek több méter vastag földtakaró alól kerültek felszínre; jelentős részük kapcsolatos az egykor itt folyt vadászatokkal. Kiemelve az egyéb leletek közül, az alábbiakat ismertetjük: A feldolgozásnál különös figyelmet fordítottunk az egykori ásatási napló és egyéb feljegyzések adataira.


15 Nyílcsúcsok, köpűs és tüskés véggel, kovácsoltvasból, számszeríjhoz, nyílhoz készültek és főként várvédelemnél használták; gyakran fordultak elő a szakállban végződőek, kifejezetten vadászati célt szolgáltak; ezek ritkábbak. Készítési idejűk a XV. század. Méretek: a köpűs végűek hossza 70 - 100 mm, vastagság 10 - 20 mm, átmérő 10 - 13 mm, metszet romboid; a tüskés végűek hossza 70 - 75 mm, vastagság 10 - 13 mm, tüske 20 mm, metszet négyzet alak. Vadászlándzsa - töredékek, levél alakra kovácsolták. Ezekkel a vadat lóhátról űzve, vagy gyalogosan döfték le. Méretek: Hosszúság 200 mm, tővastagság 20 mm. Dárda - töredékek kovácsolással készültek, vadölésre használták. Méretek: köpű-átmérő 12 mm, hosszúság 100 mm, szélesség 20 mm, metszet romboid alak. Bronz függesztő horog , vadászkészlet tartozék. Gótikus ízlésű, rovátkolt, hullámos vésettel készült; visszahajló lemezcsíkból és kengyel alakú tagból áll. A vadász e horgot valamilyen eszköznek övbe függesztéséhez használta. Nem lehetetlen, hogy a nyílkészletet tartó puzdrát akasztotta rá, bár azt a gyalogos vadász inkább vállon átvetett szíjon hordta. Hossza 85 mm, szélessége 10 mm. Készült a XV. század közepén.


A gyűjtemény egyik legszebb és legépebb darabja. Vadászcsutora , ezüstből készült. Ez a művészi kidolgozású ritka műtárgy, mint a Magyar Nemzeti Múzeumban fekvő Jankovich-gyüjtemény leltárkönyve írja - feltehetően Mátyás király nyéki vadaskertjéből, kerülhetett ide. Indiai dióból készült, aranyozott-ezüst lemezekkel lett borítva, amelynek egyik felére Homeros Odisszeájából vett harci jelenetet, míg a másik felére rohanó vadászkutyákat vésett az ötvös. Készítési ideje a XV. század. A csutorát 1805. évben emelték ki, az akkor még létező várkútból és a község földesurának, Marcibányi Istvánnak adományozták. A műtárgy nincs a múzeum birtokában. Hova kerülése nem állapítható meg. 16 Cserépkancsók, díszes tálak, eszközök töredékei, amelyeket vadász-lakomáknál használtak. Egy aranyozott cserépkancsó kifolyójának darabkája külön is említést érdemel, mivel teljes azonosságot mutat a budai királyi palotában - a legújabb ásatások során előkerült aranyozott cserépedényekkel. E tárgyak Mátyás király asztali készletéhez tartoztak és néhány darabjuk Solymárra is elkerült, nyilván vadászatok során. A lelet bizonyíték a budai udvartartás és a solymári vadászkastély szorosabb kapcsolatára: a budai és solymári várnagy többször volt ugyanaz a személy (Ráskay Balázs).Puskacsövek , öntött ólom- és vasgolyók. A lövedékek átmérője 10 - 15 mm. A többféle golyótípus a lőfegyverekkel való vadászatra utal.


A vadászkastély védelmére a sokszögletes kovácsolt szakállas puskák szolgáltak. Ezeknél a csövet szakáll segiségével akasztották a lőrés szélébe, hogy a rossz és kezdetleges puskapor használata folytán, az elsütésnél fellépő visszaugró erőt mérsékeljék. Készítés ideje: a XVI. század eleje. Méretek: hosszúság 890 - 1020 mm. Golyók átmérője 25 - 30 mm. Lószerszám- töredékek, ezek az akkori vadászatoknál is használatos lótartás emlékei. Könnyű és nehéz lovakhoz való kisebb-nagyobb patkók, zabla típusok, csatok-veretek részei, karikák, alakos szíjvégek, különböző formájú kengyelek, tarajos sarkantyúk; erdei ösvények irtásához használt sarlók, vágóeszközök. Az említett tárgyak mindegyike igen elrozsdásodott állapotban került elő. Állati csont- maradványok. Vegyesen fordultak elő a különböző használati tárgyak között, s a környéken elejtett és helyben elfogyasztott vadfajokra utalnak.


Említést érdemelnek az őz- és szarvasagancs megmunkált darabok, amelyek evőeszköz és szerszámnyélnek, gombnak, karikának szétfűrészelve - maradtak fenn. Vadkan agyarak. Ezek hossza átlagosan 150 mm, amiből az következik, hogy az állatok nagytermetűek lehettek. Szárnyasvad közül kacsa, liba csontjai ismerhetők fel. Sajnos, a csontok zöme a második világháború alatt jórészt veszendőbe ment, igy azokból a vadállomány pontosabb tagozódása ma már alig állítható össze. Megjegyezzük, hogy a csontokat a középkori földmunkálatok során össze-vissza hányták. Kiértékelve a leleteket és a kastélyra vonatkozó történelmi adatokat, lerögzíthetjük azt a tényt, hogy Solymár erdőségeiben a vadászat különböző formáit, nemeit egyaránt gyakorolták.

0 megtekintés0 hozzászólás