Üdvözlégy Lóra, a solymári mentsvár romantikus lakója!
- Tamás Milbich
- jún. 25.
- 4 perc olvasás
Frissítve: 6 nappal ezelőtt
Kevésbé köztudott érdekesség, hogy Bajza József (1804–1858), a 19. századi magyar irodalom, és a reformkor ismert alakja, költő, író, műfordító fantáziáját is megragadta egykor a hajdani középkori büszkeségünk emléke. A Kámor című befejezetlenül hagyott regénytöredékében ugyanis melodramatikusnak ható cselekmény helyszínéül, nemesi menedékként tűnik fel a solymári vár.
Igaz, Salmar vára Bajza írásában csupán epizódikus jelentőséggel bír, mégis fontos és emblematikus szerepet kap a történet során. Bajza elbeszélése a 15. századi Magyarország politikai és családi intrikáiba vezeti az olvasót, keverve a történelmi tényeket fiktív elemekkel, romantikusan hatásvadász körülmények felvillantásával.
A történet cselekményének középpontjában egy képzeletbeli nemesi család, a diósjenői Jeneyek állnak, akik külső és belső fenyegetettségben próbálják Kámor várukat (Nógrád vármegye) megvédeni 1456 nyarán.
A Jeney család tagjai a történet kedvéért Hunyadi János hű támogatói. A vár birtokosa és a család feje Jeney András, aki Hunyadi hadjárataiban is részt vett. A konfliktus, amely a solymári várat a történetbe emeli, egy átokkal kezdődik: Jeney András fia, Kálmán egy sajnálatos, véletlen baleset következtében megöli egy cigányasszony gyermekét, aki bosszúból megátkozza a családot. Az átok szerint az ifjú Jeneyné olyan csodaszép leánygyermeket fog szülni, aki a vesztüket okozza majd.
Az átok hatni kezd: egyrészt az asszony belehal a szülésbe, másrészt valóban leánygyermek születik – Lóra –, akinek szépsége híressé teszi, s körberajongott királylány válik belőle. A gyönyörű hercegnő azonban komoly politikai intrikák középpontjába kerül. Kisvártatva elrabolják, hogy eltereljék V. László figyelmét a Hunyadi-ellenes országgyűlésről.
Ám az elrabolt lányt egy titokzatos hős, Csoma László végül kiszabadítja és azzal a mozdulattal Solymár várába menekíti, ahol biztonságba kerül.
Az átok beteljesedni látszik, hiszen az öreg Jeney is meghal annak hírére, hogy a szép Lórát elrabolták. Közben Csomáról kiderül, hogy ő maga a király, és felkészül a cselszövések leleplezésére. Sajnos a történet itt megszakad, mert Bajza nem fonta tovább a történet szálait.
A regény témája bár teljesen a fantázia szüleménye, abból a szempontból mégis érdekes, hogy vajon Bajza miért éppen a solymári várat szemelte ki a történet főhősnője, Lóra megmentésének színhelyéül. Az a sejtelmünk, hogy az író talán találkozhatott azzal a Wolfgang Lazius által készített, 1556-os korabeli térképpel (Regni Hungariae Descriptio Vera), amelyen a solymári vár felett közvetlenül a „Salva”, „Salua” vagy „Solva” formákban is kiolvasható szó szerepel.
A 16. századi térképen feltűnő felirat az ókort ismerő szakértők számára nem jelent talányt. Jól ismerik azt a tényt, hogy a római korban létezett egy Solva nevű település Pannoniában – amit egy erődített átkelőhelynek kell elképzelnünk a Duna mentén, ezt tartják a mai Esztergom elődjének. Lazius a középkorban azok közé tartozott, aki a római Solvát és a mai Solymárt azonosnak gondolták, azonban Solymár nem lehetett a római Solva sem földrajzi, sem topográfiai, sem régészeti, sem logisztikai szempontból. Laziust valószínűleg a véletlenszerű hangalaki egybeesés, vagy más félreértés ösztönözte arra, hogy térképén a solymári várral azonosítsa a római erősséget.
A “Solva” kifejezést továbbá legalább három féle jelentésben értelmezik a kutatók, hiszen felbukkan mint településnév (Solva) és állomásnév (Salva/Mansio) a korabeli itineráriumokban (útleírásokban), sőt személynévként is különböző esztergomi sírfeliratokon.
Már csak a szó etimológiája, nyelvi eredete marad kérdéses. A Solva – bár nagyon latinosan hangzik – valószínűleg szintén átvétel. A “Sol”-lal a rómaiak elsősorban a Napot, mint égitestet, illetve az azt megszemélyesítő napistent jelölték, de a „Solva” névben valószínűbb, hogy egy ősibb (kelta/proto-indoeurópai) jelentés rejlik: a „folyik”, „árad” jelentés. Ez pedig szintén egyértelműen a hely földrajzi adottságaira utal, azaz a Danuvius folyó közelségére. A rómaiak persze – jó szokásukhoz híven –, a saját írásmódjuk és értelmezésük szerint tették magukévá a kelta/illír/pannon helynevet.
Ezek alapján szinte biztosan kijelenthető, hogy Solva nem azonos Solymárral, a középkori térkép ebből a szempontból tehát félrevezető.
A reneszánsz polihisztor, Lazius talán az antik városnév „feltámasztására” törekedett, ahogy abban a korban ez igazán divatos törekvésnek számított. Ugyanakkor Lazius középkori térképén a felirat formai megjelenése sem egyértelmű, hiszen itt leginkább “Salva/Salua Salmar” írásmóddal látható.
Bár ahogy fentebb kifejtettük a „Solva” toponima (helységnév) valószínűleg nem latin gyökerű, a “Salva” szó viszont hangzásban már jóval közelebb áll például a latin salus („üdv, épség”), salve („üdvözlégy!”) vagy solus („magányos, egyedüli”) szavakhoz. Hangulatuk okán könnyen asszociálhatóak egymással, ha pedig a térképen egy várral együtt ábrázolják, teljesen egyértelműsítik azt, hogy Solymár vára tulajdonképpen mentsvár, végső menedék, biztonságos búvóhely.
Úgy tűnik, hogy Bajza József tudatosan kapcsolta össze a solymári várat a menekülés és a biztonság képzetével, amikor az álruhás király titkos rejtekhelyként használta Lóra elrejtésére. A romantikus író – ha valóban ismerte Lazius térképét, akkor – ebből merítve szimbolikus erővel ruházta fel várunkat: a „salus”, “salve” (üdv, menedék, biztonság) jelentését emelte ki, így a solymári vár nemcsak történeti, hanem irodalmi kontextusban is a menedék szimbólumává vált. Kár, hogy a regény befejezetlen maradt, de talán így kerek a solymári romantika…
Felhasznált irodalom:
Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai, Esztergom vármegye
Toldy Ferenc: Bajza összegyűjtött munkái, Pest, 1862 (MEK/OSZK)
Szücsi József: Bajza József, Budapest, 1914 (ARCANUM)
Aquincum helyrajzi problémája Ortelius térképén (dunaiszigetek.blogspot.com)
Péntek Orsolya: Solva, Esztergom pannoniai elődje (magyarhirlap.hu)
Comments