Corvin János, a solymári vár tragikus sorsú gazdája - V. rész
Mátyás nagy pompával berendezett budai királyi palotájában egy idő múltán két egymással vetélkedő királyi udvartartás működött. A feszültség egyre inkább növekedett, míg végül fegyveres összecsapásra is sor került. Hivatalosan Corvin János volt atyja örököse, de Beatrix, az özvegy királyné - kiszemelt kérőjével, Ulászlóval - meg tudta nyerni, maga mögé tudta állítani a méltóságot viselő urak és udvari emberek többségét. Amikor elterjedt a hír, hogy Ulászló tekintélyes zsoldos hadsereggel érkezik Prágából, János herceg jobbnak látta, ha biztonságosabb helyet talál magának. De hová, merre menjen? Hová forduljon? Maradék hívei közül a pécsi Csáktornyai Ernuszt Zsigmond pécsi püspök volt az egyik legtekintélyesebb. Janus Pannoniusnak eme - a krónikák által testesnek és hatalomvágyónak leírt - utóda ajánlotta fel az oltalmat János herceg számára, hogy biztonságosan, kedvezőbb helyzetben folytathassa tárgyalásait. Nem óhajtottak üres kézzel elindulni: a királyfi jogos örökségéből a palota kincseinek javát társzekerekre rakták.
Vinni akarták egyebek közt Mátyás európai hírű ezüst étkészletét, a legértékesebb kódexeket, valamint a Corvin János birtokában lévő Szent Koronát is. Egy szekérre pedig a legfontosabb okiratok kerültek. Ilyen poggyásszal azonban nem lehetett feltűnés nélkül távozni. Hamarosan nyomukban volt az üldözők csapata, amelyet Mátyás oly sok megbecsülést kapott hadvezére, a molnárlegényből zászlósúrrá emelt Kinizsi Pál és Bátori István vezetett. A harcosok pedig a nevezetes fekete sereg maradékából kerültek ki. (Talán nem szenved kárt a történet menete, ha teszünk egy kis kitérőt. Engem gyerekként, de később is foglalkoztatott, hogy Kinizsi hogyan tudta Mátyás számára malomkövön tálalni a friss vizet, a másik nagy erejű vitéz, Toldi Miklós pedig hogyan vághatott ugyancsak egy malomkövet az őt bőszítő legények közé. Sok fejtörés után a kulcsot Arany János Magyarok szinfóniája című költeménye adta meg. A vers elmondja, hogy az Itáliából jött Gellért püspök a körötte szolgáló Walter sváb pap utazása közben megszállva furcsa zajokra ébred. Kiderítik, hogy kövét forgatván, a kézi malomban űzi borúját az unalomnak, és énekelget egy szolgaleány.
Kinizsi és Toldi tehát alighanem ilyen, a vízi- vagy szélmalmok köveinél jóval kisebb kővel hajtotta végre attrakcióját.) A Mátyás által magasba emelt Kinizsi és a sok kiváltsággal gyarapított Bátori István nem átallotta üldözőbe venni jótevőjük fiát, akinek királylyá választására ők is felesküdtek. A menekülőket hamar utol is érték, valahol Buda közelében, és lezajlott volna már Corvin javainak elrablása is, ha a ravasz Csáktornyai Ernuszt Zsigmond nem tesz javaslatot arra, hogy tárgyaljanak. Értett hozzá, hogy elhúzza a megbeszéléseket, így a társzekerek és kísérőik egy egész nap előnyre tettek szert! Amire Kinizsiék utolérték volna őket, sikerült átjutniuk a Sárvíz hídján és maguk után felgyújtották a hidat. Így már megközelítve a pécsi püspök által birtokolt területet, kezdték biztonságban érezni magukat. Ám Kinizsi a lakosok rokonszenvét bírta, ezért, és a közelben gázlót mutattak nekik, így folytatódott az üldözés. Dunaföldvár határában van a Csonthegy és Csontmező.
Nevét valami régebbi, keményebb összecsapás vagy természeti katasztrófa maradványai alapján kaphatta. A csontmezei csatát csak az emlékezet őrizte meg imigyen, nem volt az igazi csata: az áldozatok száma nem haladta meg a negyvenet. Az üldözők gyors győzelmet arattak, és őket igazából amúgy is a zsákmány érdekelte. Sem elfogni, sem megölni nem akarták a menekülőket. Nem óhajtották Corvin János halálát vagy foglyul ejtését sem, csak a társzekerek rakományát kívánták megszerezni.Az egyik szekéren voltak az okiratok, ezekre azonban nem volt szükségük, ezért felgyújtották és szétszórták a mezőn a rakományt. Corvin János számára persze ez is nagy veszteség volt, mert hiteles okmányok híján még jobban szorongathatták apjától megöröklött hitelezői, üzletfelei. A csata után János herceg meglepő döntést hozott. A menekített holmi közt volt a magyar korona, amelynek szakrális és államjogi szerepe ekkorra már nagyra növekedett. Legutóbb Mátyás szerezte vissza hosszú évek tárgyalásai után, nagy váltságdíjjal, előnytelen utódlási szerződéssel a koronát, amelynek ünnepélyes fejretétele nélkül nem is volt igazi király a király. Most viszont Corvin János minden kényszer nélkül úgy határozott, hogy vigyék a koronát őrzési helyére, Visegrádra. Utólag is nagyon nehezen magyarázható döntés volt tőle.