Dr. Jablonkay István többrészes publikációjának második része. A Solymári Hírmondóban megjelent cikkében zömmel a római, illetve a kora középkori helyzetképet ismerteti, a várdomb környékén talált leletek fényében. Solymári Hírmondó - 1995. március
A klasszikus műveltségű Berzsenyi Dániel a maga korának magyarságához kiált, de a példa, melyre hivatkozik tulaj donképpen az erkölcseiben megrendült római birodalom elkerülhetetlen bukása volt. Az egyre sűrűsödő hun támadásokat már nem volt ereje visszaverni és kerek négyszáz esztendő után /i.e. 10 - i.u. 390/ az utolsó visszavonuló római seregek Sopronnál /akkor Scarbantia/ hagyták el a Birodalomról leszakadt Pannoniát. Talán akkor már Solymár se volt lakott, mert a római temetőnkre nem volt jellemző a negyedik századi temetkezés előfordulása. A hunok egykori solymári jelenlétére utaló tárgyak, leletek eddig nem fordultak elő, vagy nincs tudomásunk róluk. Már 1971-et írunk, amikor második évében tart a római temető feltárása, és amikor a temető keleti határán egy furcsa tartalmú sírra bukkan az ásó. A gyertek!! kiáltásra a temető ásói, és az ásatás vezető Dr. Kocztur Éva futnak a karjával integető fiúhoz, aki a félig feltárt sírra mutat, mert már az ő szeme is hozzászokott a római sírok tartalmához. A vélemény a szakemberek körében az, hogy ez akármi, de nem római.
Az ásatás vezetőjének is ez a véleménye, de mi lehet? Ott a helyszínen nem is derül ki, beviszik tehát a Nemzeti Múzeumba az adattár asztalára és szólítják az osztályokról a szakértőket. A rejtély hamar kidéiül. Dr. Török Gyula a múzeum avar szakértője jelzi, hogy ez avar lelet, hozzá tartozik. A római temetőben fogynak a sírok és nyár végére be is fejezik a temető feltárását. A leletek az összes adattal, leletek, rajzok, fotók, helyszínrajzok a Római-kori osztályra kerülnek, ahol megkezdődik a sokéves feldolgozó munka az ásatási naplók és leletek felhasználásával. Idő haladtával aztán meg is jelennek a különböző tanulmányok pl. Dr. Kocztur Éva a solymári római temető legkiemelkedőbb darabjáról irt munkája az applikált díszű kis római csészéről, mely a Nemzeti Múzeum állandó kiállításán látható. Az avar temető is sok érdekességet hozott a kutatóknak. Magáról az ásatásról szívesen beszélt Sarlós János bácsi, aki az avar temető 4 évben folyó ásatásán végig dolgozott Török Gyula akadémikus professzor mellett. De egyszer minden véget ér. A solymári avartemető feltárásának az a hat-nyolc méter magas és kiterjedt földhányás vetett véget, melyet a téglagyár munkagödréből hánytak ki, mint a kék agyagot fedő meddőkőzetet. Csak a temetőt, mert a településükének helyét nem sikerült azonosítani. Mint lovas nomád népnek a sírleletek tekintetében egészen más jellegű anyag maradt fenn, mint a rómaiban. Itt ugyanis a harcosokat teljes fegyverzetével, sőt lovával temet-ték el.
Találtak női harcos sírt is. A leletek között igenszép fémtárgyak, öv-veretek, karperecek, fülbevalók, ékszerek voltak a legkiemelkedőbbek. Anyaguk ezüst. Róluk felnagyított fotók láthatók a múzeumunkban. Az avarok a maguk korának talán legnagyobb ötvösművészei voltak, legalább is arról tanúskodott az az avar aranykincsekből összeállított és félévig is látható kiállítás a Nemzeti Múzeumban, melyen az ország 14 múzeumában őrzött arany ötvös remek műveket láthatta az érdeklődő közönség. Fénykora volt múzeumunknak az a közel másfélévtized, amikor gazdag műsorral, kiemelkedő rendezvényekkel vettük ki részünket az Országos Múzeumi és Műemléki Hónap programjából 1978-ban. A Hónap első vasárnapján Dr. László Gyula akadémikus professzor tartott előadást a Kettős honfoglalásról és a Művelődési Ház nagytermében bemutatta a "Kortársaim" című portré-festmény kiállítását. Dr. Török Gyula is jelen volt és utána a Múzeumban az avar fotók előtt a két országos nagyság az avarokról nagy élményt nyújtó tudományos fejtegetést tartott. Azóta 87-ben megszüntették országosan a Múzeumi Hónapot. Kár, sokat vesztettünk miatta.